A ’90-es évek vége felé kezdett kifogyni a lőszer a black metal tölténytárából, azonban Norvégiában is akadtak még olyan arcok, akiknek volt mondanivalójuk ebben az éjfekete irányzatban. A középkori pestisjárvány kitörésének gyászos évszámát felvett 1349 megalakulásának 1997 számít, azonban a banda két oszlopos tagja, Ravn (ének, dob) és Seidemann (basszus) már 1994-ben is együtt zenélt a Hofdingi Myrkra csapatában, akik aztán Alvheim névre keresztelték magukat. Ennek jogutódja az 1349. A 2003 áprilisában kiadott Liberation debüttel a banda szinte egymaga rázta fel a fásulás komoly jeleit mutató skandináv black metal mozgalmat. A csapat folyamatosan adta ki a gyors, brutális lemezeket. Kezdetben még csak sejteni lehetett, hogy a tucat arcfestés és klisés megjelenés mögött valami ígéretes dolog készülődik. Aztán a második, Beyond The Apocalypse, de még inkább a harmadik, Hellfire című lemezük nyomán azonnal a black metal krémjéhez csaptuk őket.
Úgy tűnt, hogy a Frost dobossal (Satyricon) megerősített 1349 hosszú ideig a norvég black metal életben tartója lesz, s ez valameddig így is volt, de a 2009-es Revelations Of The Black Flame kísérletezős témái már nem arattak osztatlan sikert. A rendkívül gyors és technikás pusztításokat párját ritkítóan tiszta hangzással prezentálták, ám arra talán még a legnyitottabb és minden furcsaságra felkészült rajongók se számíthattak, hogy ez a tornádósebességű formáció egyik pillanatról a másikra hirtelen irányt vált, méghozzá igen élesen. Pedig jó anyag volt, a rész-produceri/keverési munkálatokat a Celtic Frost/Triptykon veteránja, Tom Warrior látta el. Látott fantáziát a norvég hordában. Ez a lassabban őrlő, ipari hatásokat is a zenébe olvasztó album nyílegyenesen ketté is szelte a tábort, pedig a maga nemében elődjeihez hasonlóan minőségi munka volt, amiben ráadásul a kreatív szándék iránya is egyértelműen megmutatkozott.
A fokozódó nemzetközi helyzetre meglepően gyorsan reagált a zenekar, a Revelationst egy évvel követő Demonoir már a csapat korai erősségeit hangsúlyozta. Aztán pedig újabb hatalmas csend következett, a pestiskirályok talán nem tudták, merre tovább. A hosszúra nyúlt csöndet a 2014-ben kiadott Massive Cauldron Of Chaos névre keresztelt album törte meg. Az album csupán néhány árnyalattal gazdagabb az egyetemes szürkeségnél, ami nekem személy szerint csalódást okozott. Igazából akkor le is írtam a bandát, nem gondoltam arra, hogy még bármi érdemleges dolog érkezhet tőlük. Némi lidércfény megjelent az alagút végén, az Edvard Munch-felhívás kapcsán Dødskamp címmel áprilisban megjelent egy EP, és a dal nem is sikerült rosszul. Fél évre rá, október 18-án The Infernal Pathway címmel megérkezett a hetedik album, hogy újfent megmérettesse a bandát.
A lemez többszöri meghallgatása után nyilvánvalóvá vált, hogy azért akadnak itt ötletek, de mégsem tért vissza a korai lemezek minősége és újabb vérátömlesztést sem kapott a norvég black metal. Legalábbis nem az 1349-től. Ugyanakkor legalább a vérszegény előző lemeznél sikerült most jobbat összehozni, még ha nagyon emlékezetes témákat nem is hallunk. Az album legnagyobb pozitívuma számomra nem más, mint a hangzása: a gitárok vastagon, dinamikusan és erőteljesen törnek elő a hangfalakból, Archaon elég tiszteségesen megdolgoztatta a hangszert. Nem mondom, hogy azt új album akár az 1349, akár a norvég black metal kiemelkedő lemeze, de azért akadnak erősebb pillanatai. Ugyanakkor a hitem szerint a zenekarban rejlő hatalmas potenciál kiaknázására talán egy külső fül, netán dalszerző bevonásával kínálkozhat valódi esély, a csapat önerőből ennél aligha jut már tovább.
DALOK:
01. Abyssos Antithesis (5:30)
02. Through Eyes Of Stone (3:24)
03. Tunnel Of Set VIII (0:47)
04. Enter Cold Void Dreaming (3:59)
05. Towers Upon Towers (4:50)
06. Tunnel Of Set IX (1:06)
07. Deeper Still (4:13)
08. Striding The Chasm (6:11)
09. Dødskamp (5:01) (album edit)
10. Tunnel Of Set X (0:53)
11. Stand Tall In Fire (8:09)
ZENÉSZEK:
Seidemann - basszusgitáros
Ravn - énekes
Archaon - gitáros
Frost – dobos
A MEGJELENÉS DÁTUMA:
2019. október 18.
KIADÓ:
Season Of Mist
STÚDIÓ:
Amper Tone stúdió, Oslo, Norvégia és a Studio Nyhagen, Bøverbru, Norvégia
PRODUCER:
Jarrett Pritchard
